A naspolya manapság kevéssé ismert gyümölcs, népi neve lasponya, miszpolya, utóbbi valószínűleg a kis fácska latin nevéből ered, ez a mespilus. Természetesen van egy naspolyafánk, hisz hogyan is maradhatott volna ki ez a minden évszakban mutatós, rendkívül hidegtűrő növény, melynek ráadásul minden része gyógyhatású. Igaz, a kérgéből készült főzetet szerencsére még nem használtam vérzéscsillapításra, pedig állítólag erre is jó. Készítettem viszont lekvárt a gyümölcséből.
A naspolya akkor lesz érett, amikor megcsípi az első fagy. Addigra a leveleit már elveszíti, és úgy néz ki, mint valami egyforma díszekkel telepakolt karácsonyfa. Nyersen is finom, bár a fogyasztása nem túl esztétikus, mivel a vékony héja és a rengeteg magja nem ehető. Lekvárnak azonban kitűnő.
A legemlékezetesebb lekvárfőzésem egy szilveszter napjára esett. Előző nap szüreteltünk, annyi gyümölcs volt, hogy már lavórba is szedni kellett, mert tele lett vele minden tál. 12 kiló gyümölcs termett, ennek álltam neki az év utolsó napján. Még szerencse, hogy egy közepes méretű fazekat vettem elő, amibe a megmosott, átválogatott naspolya fele fért bele. Öntöttem alá némi vizet, egy hatalmas fakanállal kevergettem, amíg puhára főtt. Ekkor jött a neheze: át kellett passzírozni. Órákon keresztül küzdöttem a magokkal, amíg előállt a tiszta, sűrű gyümölcsvelő. Nagyon édes volt, ezért mindössze egy kiló cukrot adtam hozzá, és egy újabb forralás után ment az apró üvegekbe.
Palacsintába, piskótatekercsbe, pitébe vagy vajas pirítósra igen finom, de csak akkor kezdjetek hozzá a lekvárfőzéshez, ha nagyon elszántak vagytok. Ha nem, akkor látogassatok el hozzánk a Szérűskerti Arborétumba! Akad még pár üveggel a kamrapolcon.
